2. Évad ; 6. Fejezet: Vadászat

Sajnálom, hogy ilyen hosszú ideig eltűntem, de sajnos nem volt semmi ihletem ehhez a történethez. De mivel most már itt van az ihlet, remélem tetszik írásban megírva.  

Ha tetszik, Kommentelj, szavazz, Iratkozz fel, ha még nem vagy! :-) 

––––––––––––——————————––––––––––––——————————––––––––––––

                ~ Andy Biersack Szemszöge ~ 

A lábam alatt ropogtak a kisebb ágak, ahogy rájuk léptem. A szél fújt magával hozva a közeldő eső szagát, ezzel hatást keltve a közelben levő állatokra. Mégis mit vártam ettől a helytől, hiszen mégis csak erdő, állatok birodalma. De azért jó lenne, ha nem szaladna el minden lépésemnél egy nyúl előttem. Komolyan, Dave nem tudott volna jobb helyett találni a vadászathoz? Esetleg egy elhagyatott környék? Az is jobb lett volna, mintsem ez a tetves erdő.
– Héjj, Andy! – szólt egy hang mögülem. Megálltam és hátra fordultam.
– Dave, nem azt mondtad, hogy a sziklánál találkozunk? – kérdezem, és neki dölők az egyik mellettem lévő fa törzsének.
– Igen azt mondtam, hogy találkozunk ott, de nem tudtam tovább bírni ezzel a két hisztis picsával! – húzz elő két lányt az egyik fa takarásából. A két lány nem lehetett több 20-nál, mindkettőn piros koktélruha volt, amik alig takartak rajtuk valamit. – Dave, nem azt beszéltük meg, hogy nincsen több élő áldozat? –  tettem fel jogosan a kérdésem, hiszen pár napja azt beszéltük meg, hogy soha többé nem vadászunk élő embere, legalábbis én.
– Ne nyavajogj már, ezek csak mihaszna kis fruskák. – rántotta meg a vállát. – Inkább itt van az egyik. – egy nagyot taszítva az egyik lányon, aki pont a karjaimban kötött ki. Félelemmel teli szemekkel nézett rám, és mintha az motyogta volna, hogy ne bántsam. Megsajnáltam.
– Dave, én úgyan nem fogom bántani azt a szegényt lányt!
– Andy, te tudod, hogy mit hagysz ki. – döntötte oldalra a lány fejét és harapott bele a nyakába.  A lány hangos síkítása szelte átt az egész erdőt és próbált elfutni Dave kezei közül, sikertelenül.
– Haver – vált el a lány nyakától. – Nézd ezt a friss vért, ami melegen folyik végig a nyakán egészen a melléig. – simitott végig rajta Dave, és lenyalta az ujjára került vért.
– Hmmm – vette ki a szájából az ujját. – Olyan friss és űde. Andy, csak egy harapást, nem fog baja esni. – mosolygott kivillantva a fogait, amiken vér volt. Muszáj bevallanom, hogy nem is rossz ötlet, egy harapás nem a világ vége. Nekem is kell ennem, hiszen ez táplálja a szívem, hogy életben tartsa ezt a testet, amit régebben még teljesen élő ember foglalt el.
– Végülés, miért ne?! – adtam be a derekam, és a lány fejét erősen fogva, haraptam bele. Próbálta a kezemet leválasztani a fejéről, de semmi haszna nem volt, hátránya annál inkább, hiszen egyre jobban fáradt. Egy igazán mélyet szívtam, mire majdnem össze esett, de erősen tartottam. Felnézve az ivás közben, láttam, hogy Dave egy ördögi mosoly kíséretében újra bele harapott a lányba.
– De szánalmasak vagytok. – szólt egy túl ismerős hang, valahonnan a sötétség mélységéből. Dave összehúzott szemöldökkel vált el a lánytól.
– Ki vagy? – ordította. – Gyere elő és úgy mond!
– Először engedjétek el a lányokat.
– Arra ne is számíts, inkább gyere ide te, a hangodból ítélve nő vagy. – nyalta meg az ajkait.
– Talált. – ugrott le egy bézs kabátos lány az egyik fa ágárol.
– A dögös fajtából. – jegyezte meg perverzen Dave. – Nem lennél benne egy gyors kufircban?
– Egy feltételel.
– Mi lenne az a feltétel? – nézett kélyéhes szemekkel rá Dave.
– Engedjétek el a lányokat.
– Rendben. – adta be a derekát Dave, és ellökve magától a lányt, én is elengedtem a másik lányt. Akik a bézs kabátos nőhöz mentek.
– Köszönjük! – hálálkodtak, de közben alig bírtak menni, hiszen sok vért vesztettek.
– Ne köszönjétek, csak fussatok amennyire tudtok, és vissza se nézettek! – mondta a lány, a két vér vesztett bólintott, hogy értik, és hátra se nézve rohantak el.
– Na cica, mibe is egyeztünk ki? – ment oda Dave, és kezdte el simogatni a lány derekát.
– Abban, hogy most elveszed a derekamról a mocskos kezed, vagy eltöröm! – fogta meg Dave kezét, és rántotta le magáról. Ezt nem tűrte a fiú, ezért a lányt megragadva a karjánál, rántotta magához.
– Nem is tudod, hogy kivel kezdtél ki. – sziazegte a fülébe Dave.
– Inkább te. – rántott elő el pisztolyt a lány és egy pontos lővésel fejen találta Davet, aki holtan esett össze. Igen, ha fejbe lőnek minket akkor meghalunk. Már nagyon érdekelt, hogy ki ez a lány, ezért a háta mögé osontam és megkérdeztem.
– Ki vagy te?
– Emlékezz vissza, hogy ki az akiről olyan sokat álmodsz vagy emlékszel.

– Lehetetlen, hogy te ő legyél, neki barna haja van, és képtelen megölni bárkit is.
– Az idő múlik, az emberek változnak. – indult el az erdő sötétjébe.
– Csak egyet mondj, hogy te nem ő vagy.
– De igen, én Isabella vagyok. – fordult hátra egy pillanatra, és ment tovább. Viszont én nem hagyhatom, hogy csak így elmenjen. Utána futottam, pont akkor akart valakit hívni.
– Miért tűnsz el folyton? – kaptam el a karját.
– Mert nem érdekelsz, akkor mégis minek beszéljek veled? – rántotta ki a karját a kezemből.
– Hiszen régen szeretél. – fogtam a kezeim közé az arcát.
– Pontosan, ahogy mondod, régen szeretelek, de most már az elmúlt. – a szavai olyan erővel ütöttek szíven, hogy az már fájt.
– Jó. De csak valamire adjál még választ.
– Mire? – sóhajtott. Látni lehetet az arcán, hogy már elege van belőlem.
– Miért lettél öngyilkos?