szerda, február 25, 2015

2. Évad ; 3. Fejezet: Jessabelle!

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most hozzom a részt, de nem volt egyetalán időm rá. És még most megmondom, hogy a következő rész időpontja, nem tudom mikor lesz. Mivel – bocsánat a csúnya szóért – kibaszotul elvagyok havazva. Remélem megértettek! :-) Egyébként, köszönöm a 10!! Felirarkozót!! 
A Következő rész ezek után fog jönni; 3 komment 4 pipa. 

–––––————————————————————————————–—————–
 ~ Andy Biersack Szemszöge ~ 
Ő volt az, ő aki miatt ilyen lettem, amilyen nem akartam lenni. Jessabelle! Ő volt életem szerelme. Az előtt, hogy Christian elvette volna tőlem, azon az estén azt hittem hogy meghalt, ezért szomorúságomban, megkértem Christiant hogy változtasson démonná. Akkor jó ötletnek tűnt – ennek lenni –, de így az idők múlásával, rájöttem, ez volt egész eddigi életem legrosszabb döntése.
- Szia. Jessabelle! – emeltem ki a nevét.
- Szia... Andy. – vakargatta kínosan a tarkóját.
- Tudtommal, te neked halottnak kellene hogy legyél. – dőltem neki az ajtó keretnek – Vagy rosszul emlékszem? – kérdeztem felhúzva az egyik szemöldökömet.
- Andy… – kezdett bele a mondatba. De amilyen hirtelen elkezdte, olyan hirtelen hagyta is abba.
- Igen, hallgattak. – tettem az egyik kezem a fülem mögé, ezzel idegesítve őt.
- Figyelj! Ez nem éppen a legalkalmasabb hely, ilyen dolgok megbeszélésére. – nézett körül.
- Miért nem? – én azért sem akartam beadni a derekam.
- Csak mert! – kezdett ideges lenni. Magamba jót nevettem rajta. Aranyos ilyenkor. Mi van? Nekem nem tetszhet, hiszen én nekem Isabella a szerelmem, és ő is lesz életem végéig.
- Oké. – löktem el magam az ajtótól. – És mégis hol akarsz erről beszélni?
- Még mindig az a számod mint régen? – kérdezte.
- Igen. – őt kikerülve mentem el a kocsimhoz.
- Akkor majd hívlak! – szól utánam. Én csak bólintottam, és megvártam amíg bemegy. Aztán a kocsiba beültem, és gázt adva mentem a közeli kocsmába. Most csak arra volt szükségem, hogy leigyam magam, nem törődve a körülöttem történő szarságokkal. Miért kellet Jessnek megjelennie? Miért nem hallot? Valami azt súgja, hogy ebbe Christian keze benne van. Mégis akkor miért jött volna hozzá? Remélem érzitek a szarkazmust.
Az utcák között bojongtam, mikor megtaláltam a kedvenc kocsmámat. Az autót leállítottam, a kulcsot eltéve, mentem be a helyre. Beérve rögtön megcsapott az alkohol és a cigi keveréke. Élvezet volt belélegezni. A pulthoz mentem, közben próbáltam kikerülni pár részeg csávót.
- Mit kér? – kérdezte a pultos srác. Alig néztem 18-nál többnek, világos barna haja volt és barna szemei.
- Whiskyt. – ültem le az egyik székre. A pultos bólintott, és pár perc múlva, már a piával a kezében állt előttem.
- Tessék, két dollár öt cent lesz. – nyújtotta felém a poharat, közben az árátt mondta. A poharat elvettem és letettem magam elé, a tárcámat előkeresve, vettem ki a pontos összeget és kifizettem. A poharat a kezembe fogva, fordultam meg. Tetovált férfiak voltak mindenhol, páran próbáltak felszedni lányokat egy éjszakás kalandra. Voltak olyan lányok akik direkt nyomultak rájuk, más szóval mondva, kurvák. Mielőtt ismertem volna Izzyt, én is szeretem az ilyen lányokat. De utána, mikor Jake oda hozta hozzánk lakni, minden megváltozott. Azon a héten pénteken mikor Isabella hozzánk került, elmentem bulizni, a közeli klubba. És voltak ott nagy számmal kurvák, de valahogy nem akartam őket, előtte pedig örömmel vittem őket az ottani WC-be megdugni. Akkor már éreztem hogy ez veszélyes, hogy így megváltoztatott Izzy, de nem érdekelt. Amiért mai napig szidóm magam.
"Gyere ki!" Egy női hangot hallottam, a fejemben. Körül néztem, hátha láttok valaki ismerős embert, aki tud ilyet csinálni. De semmi. "Hiába nézel körül. Nem vagyok bent."  Újra ez a női hang. "És mint már mondtam, gyere ki!" Hallgattam rá, a poharamat letéve, mentem a kijárathoz. Kint megcsapott a hűvös éjszaka levegője. Eddig lettem volna bent, hogy már éjszaka van? Nem is vettem észre. "Gyere a melletted lévő sikátorba!" Elindultam a sikátorba, végig sötét volt és tiszta víz volt a föld. Három métert ha mehettem befelé, megint megszólalt a női hang a fejemben. "Fordulj meg!" Megfordultam, és szembe találtam magam Izzyvel. Fekete farmer, szintén fekete bőrkabát volt rajta, bakanccsal.
- Szia, Izzy. – köszöntem neki, boldogan mosolyogva, mert láthattom.
- Pofa be! – szól rám durván. Meglepődtem, és a mosoly az arcomról is eltűnt.
- Ki volt az a lány akivel beszéltél Christian házánál? – vonta fel a szemöldökét.
- Honnan tudod…
- A kérdésemre válaszolj, a kurva életbe! – kiabált. Most már igazán mindhatom, hogy félek egy lánytól.
- Jessabelle. – válaszoltam.
- Kösz. – és megfordulva el is tűnt, kirohantam a sikátorból hátha még itt van, de semmi.


szombat, február 07, 2015

Facebook Csoport!!!

Sziasztok!! Ma csináltam egy Facebook csoportot, a blognak. Aki be akar lépni annak ide linkelem!
Link: https://m.facebook.com/groups/322705137923196?view=group&refresh_sidenav=1

péntek, február 06, 2015

2. Évad ; 2. Fejezet: Christian!

Sziasztok itt lenne az új rész remélem tetszik! Amit viszont bejelenteni szeretnék, még pedig, mostantól lesz egy limit határ amin belül jönni fog rész. Például ami most van! 
*Következő rész, érkezésének ezeket kell teljesíteni: 4 komment, 3 pipa* 
Ja és oldalt szavazni! 

––-–—–———–——–——–——————————————————––———
~ Andy Biersack Szemszöge ~ 

Bekanyarodtam a jól ismert utcába, és meg sem álttam a házig. Lefékeztem, és csak ültem az ülésben, nem mertem be menni. Pedig nem féltem, csak izgultam. Már annyira, hogy az ujjaimal doboltam a kormányon. De mégsem volt bennem annyi bátorság hogy be menjek, a slusszkulcsot elvettem a mellettem lévő ülésről - amit mikor megérkeztem oda dobtam. Mikor már majdnem elíndotottam volna a kocsit, a telefonom csörögni kezdett. Kisebb szívrohamot kaptam, és a kulcsot újra vissza dobtam az ülésre, kivettem a farmerom zsebéből a telefonom. A képernyőn egy ismeretlen szám volt oda írva, így bizonytalanul, de rá nyomtam a fogadás gombra. És a fülemhez emeltem, a készüléket. 
- Andy, ott fogsz jövő karácsonyig ülni, vagy be jössz? - szólt bele a telefonba egy mély reszelős hang. Christian! 
- Honnan tudod, hogy itt vagyok? - kérdeztem. 
- Biersack tudhatnád, hogy mivel én vagyok a teremtőd, mindent látok, érzek, hallok amit te, de csak ha akarom. És az gyakran szokott lenni! - nevetett. - De tényleg, be jössz? - váltott komoly hangnemre.
- Igen! - nyomtam ki. Kinyitottam az ajtót, kiszálltam, és becsaptam magam mögött. Bizonytalan léptekkel, indultam meg Christian házához. A bejárati ajtó előtt megtorpantam, nem mertem be kopogni. A szememet lehunytam, és vettem egy mély lélegzetet. A kezemet fel emeltem, és már majdnem kopogtam. Mikor hirtelen az ajtó kinyílt. Nekem meg a kezem a levegőbe maradt.
- Andy! - üdvözölt Christian egy mosollyal az arcán. Én nem szóltam semmit, csak kínosan áldogáltam a lábaimon. Ajkamat kezdtem el harapdálni, idegeségemben.
- Be jössz? - áltt félre az ajtóból, és a kezével befele mutatót.
- Öhmm, persze. - dadogtam. Tettem egy lépést, és már bent is voltam, maga a sátán házába. Halottam mögöttem be csukodni az ajtót, és rá nem sokra, meg jelent előttem Christian.
- Kövess! - nekem hátat fordítva indult meg, én szótlanul követtem. Miközben mentünk - fogalmam sincs hova - körbe néztem, régen voltam már itt, azóta sok minden változott. A falak már nem fehérek, helyete lilák - amit furcsálok, hiszen utálja ezt a színt - képekel, fotókkal, festményekkel van díszítve. A fejemet vissza fordítva Chris felé, láttam hogy megállt egy ajtó előtt. Amit kinyitott, és intett hogy menjek be. Ki kerülve őt, mentem be a szobába. Amibe egy asztal, két szék, egy könyves szekrény foglalt helyett. Mögöttem az ajtó egy hangos csapodásal - zárult be - és engem kikerülve Christian, ült le az asztal mögötti székbe.
- Foglalj helyet! - mutatott a szemben lévő székre. A lábaimat mozgásra bírva, mentem el a székig, amin helyet foglaltam. Meredten bámultam Christian-t. Néztem ahogy egy fa dobozhoz hajol, magához veszi és kinyitja.
- Szolgáld ki magad. - nyújtotta felém a dobozt. Amibe bele néztem, és szivarok helyezkedtek el benne.
- Kihagyom! - utasítottam el.
- Nem tudod, mit hagysz ki. Cubai, a legjobb minőségű. - vett ki egyet a tartóból, és egy gyufával meggyújtva, szívott bele. A fa doboz tetejét vissza hajtotta, és a helyére tette.
- De nem ezért jöttem hogy Cubai szivarodat szívjam, hanem azért mert egy álomra szeretnék választ kapni, ami a barátaimat kísérti. És még arra, hogy ez az álom engem miért nem kísért. - mondtam.
- Miből gondolod hogy én választ adhatok, a kérdéseidre? - dőlt hátra a székébe, és egy mélyet szívott a szivarból. Ez a kérdés már az én fejemben is megfordult. De választ ott se találtam.
- Nem tudom. Egyszerűen valami azt súgta, hogy itt választ kaphatok.
- Rendben. - tette le egy hamutartóba a szivart. - Mi lenne az az álom? - fonta ősze az ujjait.
- A három sarokranyira lévő diszkóban vagyunk, és a semmiből megjelenik… Izzy. - sóhajtottam.
- Ó, a drága kis szerelmed. - húzta egy féloldalas mosolyra az ajkait. - Nem ő volt az aki megölte magát, mert szartál a fejére és azt mondtad hogy nem szereted.
- De igen, ő az! - kezdtem mérges lenni.
- Jaj, sajnálak nem akartam hogy ez legyen. Én csak Isabellának akartam jót. - mentegetőzöt.
- Mégis mivel? Azzal hogy arra kényszeritesz, hogy hagyjam Izzyt! - álltam fel idegesen.
- Igen! - állt fel ő is. - Te is jól tudod, hogyha még mindig emberként élne, nem lenne már életben amúgy se, mert nem ő ölte volna meg magát hanem te ölted volna meg! - magyarázta.
- Mi az hogy én öltem volna meg? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Emlékszel hogy 2 évvel ezelőtt, megharaptad? - kérdezte. Én válasz gyanánt, bólintottam.
- Akkor se tudtál le állni magadtól, és csak hogy tud, én állítottalak le. - mondta.
- Várjunk csak, te állítottál le?
- Igen! Magadtól sohasem áltál volna le, azon az estén már meg is halt volna Isabella.
Nem hittem a füleimnek. Hogyha Christian nem álitt le, akkor én meg is öltem volna aznap este. De álljunk csak meg egy pillanatra! Hogyan tudodt le állítani Christian, hogy ha ott se volt?
- De hogyan állítottál le, hogyha ott se voltál? - kérdeztem.
- Ott voltam, a fejedben. - lépett elém. - Csak hogy tud, ami ide bent van - kopogtatta meg a fejem -, azt mind én írányítom. - egy ravasz mosoly kúszott az arcára.
- Oké. De szerintem én már megyek, mert ez sok mára. - indultam el az ajtó felé.
- Ha nem baj, én nem megyek veled, szerintem kitalálsz egyedül is. - szólt utanám. De én nem tudtam rá figyelni. Csak magam elé bámultam, és mentem. Amiket most mondott, azokat valahogy nem akartam el hinni. Mi az hogy én öltem volna meg akkor ha még élne? Olyan lehetetlennek hangzik.
Az ajtónál megálltam, és kinyitottam. És szembe találtam magam azzal a személyel, akivel ezen a helyen nem hittem volna hogy találkozhatnék.