csütörtök, október 16, 2014

1. Évad ; 2. Fejezet: Találkozás


Belenéztem abba, a gyönyörű kék szemeibe. 
Amit láttam benne; Düh, Gyötrelem, Fájdalom.




-Isabella, kelj fel itt vagyunk. - hallotam meg Jake, hangját. Nyügösen fordultam, a másik oldalamra. Nem fogok én, ugyan felkelni. Ahhoz túl fáradt vagyok. Nem adta fel, Jake tovább bögdösöt. - ISABELLA! - ordította a fülembe. Azt hittem helyben megsüketülök. 

- Jól van fönt vagyok. De azért, köszönöm hogy, félig megsüketülttem. - mondtam ironikusan. Szem forgatva, szállt ki az, autóból. Én is kiszálltam. Éppen a csomagokat, szedte ki. Mellésétáltam, és kivettem az, egyik csomagot én is, ne csak ő cipeljen. A lábával merúgta, a kocsi ajtót, persze csak finoman. Elindult egy rohadt, nagy ház felé, helyesbítek kastély felé mert, inkább annak tűnt. Oda kocogtam mellé, mert még bámészkotam, ő már jó mesze jutott. Megálltunk egy, kapunál és bepötyögöt, valami kódót , és a kapu kinyílt. Előre engedett, és maga után bezárta, a kaput. 
 Én meg mindig, csak csodálkoztam a házba. Mikor egy hang, azaz Jake nem eszméltetett fel. 
- Gyere! - intett egyet, és elindult a bejárati ajtó felé, én is oda mentem. Lenyomta a kilincset, és megint maga elé engedet. Körbe néztem az, előtérben szép és TISZTA! Ezt nem hittem volna, hogy mint rocksztárok ilyen, szép és igényes a házuk. Hátra néztem Jakere, éppen a csomagokat, tette le egy komod féleség mellé. 
- FIÚK! - kiáltotta, és evvel egy időben, trapolásokat hallotam/hallottunk, a lépcső felől. 
- Gyere. - fogta meg, a kezemet Jake és a lépcső felé húzott. Négy fiút láttam, le " kocogni" a lépcsőn. Az egyik föl keltette, az érdeklődésem. Fekete haja volt, és hozzá ég szín kék szeme, és egy szaggatott pólót, és fekete csőnadrágot viselt. Sajnos nem tudom, egyiknek se a nevét, kivéve a " bátyámét". A bámulásomból egy kéz rázott vissza, a jelenbe. 
- Hahó Isabella, jól vagy? - kérdezte Jake, és láttam az arcán hogy, jót szórakozik rajtam.  
- Na szóval srácok, ő Isabella a "húgom", akiről beszéltem nektek.- mutatott be nekik, Jake. - Bell és végül nem útolsó sorba, ők itt, Jinxx, CC, Ashley, s Andy. - mutatott végig, közben mondta kinek mi a neve. Oké, Jinxx és CC még rendben van mint név de, Ashley az nem csaj név? Tudásom szerint az. De akkor már, tudom hogy kit bámultam Andy. Még a neve is, szép. 
- De Andy-vel, vigyázz! - tájékoztatott Jake. 
- Miért? - néztem rá fúrán. - Öööö mert most, egy kicsit ingerlékeny, mert nem rég szakított, vele a volt csaja, azaz Juliett. - magyarázta Jake, de láttam hogy, nem ez az egyik ok, hogy honnan. Mert a szemével más, merre nézett, és régen is így vettem észre, ha hazudik. De inkább nem, kérdeztem rá. - Hááát akkor sziasztok srácok. - köszöntem félve, nekik.
 - Szia. - jött oda, és megölelt ha jól emlékszem, akkor Ashley. Utána még CC és Jinxx is köszönt és megölelt. Utoljára Andy maradt, ahogy láttom nem éppen, van topon. De végül be adta a, derekát és oda jött. 
- Szia. - köszönt unottan és, lassan megölelt. De komolyan olyan lassan, hogy szerintem egy élő, lassított jelenet volt. Éreztem a leheletétt, a nyakamnál és azt is, hogy mélyen beleszív az "illatomba". Egy kezet, éreztem meg a csúklomon. 
- Gyere megmutatom, a szobádat. - húzott el Jake, és lépcsőn kezdett felhúzni. Még hátra néztem, csak annyit láttam hogy. Andy lassan lehunya a szemeit, és a levegőt lassan fújja ki, és a fiúk körbe vették. Innentől már nem láttam, Andy-t. Jake még tovább húzott, és megállt egy fehér fa ajtó előtt. Kilincset lenyomta és, elém tárult ( szerintem ) gyönyörű szoba.  Igényes és elegáns, két kedvenc párositásom. 
- Remélem megfelel. - mondta Jake, és szobában lerakta a csomagokat.
 - Persze. - feleltem boldogan. Rám mosolygott és, egy ' Vacsinál találkozunk'  mondattal, el is ment tudja a fene hová. Szétnéztem még a szobában, és utána ki pakoltam. Az ágyon végig, dőltem és egy picit fáradt voltam. Ezért hamar álomba, merültem. 

3 megjegyzés:

  1. Oké, ez már no comment. :D Ha az előzőnél megőröltem, olyan jó volt, akkor erre mit mondjak? xD *.....*

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom, mit mondj a te döntésed

    VálaszTörlés