1. Évad ; 10. Fejezet: Az este meglepetései

 ~ Isabella Pitts szemszöge ~

Magam köré tekertem a törölközőt, és kinyitottam az ajtót. Az ágyamon egy nem várt meglepetés fogadott, Andy. Mikor megláttam sikítottam egy kicsit és a törölközött szorosabban fogtam magamon, még véletlenül se essen le rólam. Azt elfelejtettem mondani hogy Andy aludt az ágyon, így mikor sikítottam le esett onnan, szépen beverve a fejét a padlóba. Hirtelen többszörös láb dobogást hallottam, és a Black Veil Brides négy tagja robbant be az ajtómon, és szegények pedig egymásra borultak, CC-t agyon nyomva. 

- Srácok meg köszönném hogyha leszállnátok rólam! - mormogta CC. 

- Miért nem szereted hogy a péniszem az arcodba van? - kérdezte Ash. 

- Nem! - mondta CC, és hirtelen felállt, ezzel fölburitva a srácokat, akik most szintúgy újra a földön feküdtek. CC leporolta a gatyáját és, a lábait megmozgatta. Fiúk is felálltak és ugyan ezt a műveletet végre hajtották. Jake oda jött elém, és végig tapizott. 

- Mi volt ez a sikítás? Ugye jól vagy? - taperolt tovább. 

- Jól vagyok! - szedtem le magamról a kezeit. 

- Akkor mi volt ez a sikítás? Talán Andy bántott? - sandított az előbb említett személyre. Aki még mindig a földön feküdt. 

- Mi..? Dehogy bántott! Azért sikítottam mert megijedtem hogy az ágyamon alszik. - magyaráztam. De láttam Jake-n hogy nem nagyon hiszi el, és még mindig Andy felé sandít. Mi a baja Andy-vel? 

- Értem! - bólintott. - Andy lennél olyan kedves hogy kijössz velem? Meg se várta a válaszát, ha nem föl húzta a földről és ki ráncigálta az ajtón. A többi fiú meg csak bambán álltak előttem. 

- Na oké! - sóhajtottam. - Kifelé át szeretnék öltözni! - toltam ki őket az ajtón, és becsaptam utánuk. Tudtam hogy ha visszajön Andy, akkor kezdődik csak majd a java az estének. 

                                     ~ Andy Biersack szemszöge ~ 

Jake ágyán ültem és néztem ahogy össze-vissza járkál, a fejét fogva. Nem értem miért ilyen most. Semmit nem csináltam, most az egyszer! 

- Miért aludtál az ágyon? - áltt meg előttem. 

- Miért ne?! Úgyis este ott fogok aludni. - tártam szét a karjaimat. 

- Igaz! De még csak, fél nyolc van! - nézett az órára, ami a falon volt. Mért zsenikém az már nem este?! Nem neki még délután! 

- Jól van és? Egyszer beszunyáltam egy kicsit, az olyan nagy baj. 

- Nem. - nevetett, és oda jött, simán végig dőlt rajtam. Elkezdett csikizni, és nekem már folytak a könnyeim annyira röhögtem. 

- Srácok! Ne most buzuljatok! Kiskorú is van a házban. - jöttek be a srácok, élén Ash-el. Jake legördült rólam, és felkelt. 

- Igen tudjuk, hogy kiskóru van a házban. Csak nem tudtuk hogy tudod hogy te vagy! Azt hittük nekünk kell, elmondani. - mondtam.   - Aha persze. Csak hogy tud drágám idősebb vagyok nálad. 

- Tudom, nagypapa! - röhögtünk, Ash-et kivéve, ő durcizott. 

- Fogd be! Nem én beszéltem, részegen egy ajtóval. - vágott vissza. 

- És..? Csak hogy tud én tudod hogy mi vagyok! És nem félek rajtad bemutatni, hidd el nyugodtan. Mert megcsinálom! 

- Tényleg mi is vagy? Nem tudom mond el kérlek. - tette a hülyét. 

- Háát.. Dé.. - kezdtem bele csak egy árnyalt láttam az ajtó előtt ami gyorsan el tűnt ahogy hallotta hogy abba hagytam a beszédet. 

 ~ Isabella Pitts szemszöge ~ 

 Gyorsan vissza futottam a szobámba és becsaptam az ajtót. Neki dőltem és a fejemet fogtam, a levegőt szaporán vettem ami érthető hiszen futottam. Igen hallgatottoztam, na és, nem csak én szoktam. 

De persze én a nagy bátor megijedtem, és el futottam, pedig megtudhatam volna mi is Andy. De egy részem nek akarja megtudni, egy része meg igen. Lehet hogy azért küzdők ennyire magamba hogy nem akarom mégse megtudni, mert már ez sok lenne. De azért valami mégis vónz ahozz hogy tudjam. Miért kelett meghalniuk a szüleimnek? Minden más lenne, most nem itt ülnék és mint valami idióta és ezen rágodnék, hogy mégis mi Andy. Ha nem esetleg a kandalló előtt ülnénk és csak beszélgetnék, egy pohár forrócsoki mellett. Annyira hiányoznak hogy már az szavakba, meg gondolatokba sem őnt hettö. Mintha a szívem, darabokra tőrt volna.  És olyan érzés mintha hiányozna egy darab belőlem. Amit semmi sem pótolhat. Olyan mintha csak magamra maradtam volna.                 - Bella bejöhetek? - kopogott Andy az ajtón. Letöröltem a kezemmel a könnyeimet, amiket észre sem vettem hogy elő jöttek. Felláltam és kinyitottam az ajtót, és Andy-t láttam lazán az ajtó félfának dőlve. 

- Jézusom, te sírtál? - jött beljebb, és mintha egy kis aggodalom csillant volna meg a szemébe. Nem biztos hogy nem, miért is aggódna értem. Hiszen én senki nem vagyok neki, és kb 1 hete ismerjük egymást, és akkor is alig találkoztunk. 

- Nem! - tiltakoztam. - Csak… - nem tudtam befejezni, mert semmi ötletem nem volt mit mondjak. 

- Csak? - kérdezte 

- Semmi. - legyintettem. Rosszalóan nézett rám, de hagyta ennyibe.   - Andy. 

- Igen? 

- Lehet egy kérdésem? - kérdeztem. Tudtam hogy itt az idő, meg hogy készen állok rá, vagy csak reméltem magamba. 

- Persze! - mosolygott. 

 Annyira szép mosolya van! 

 - Mi vagy te? - és végre megkérdeztem. Hirtelen lefagyott és a szemei kikerekedtek. 

- Honnan szeded, hogy valami vagyok? - nevetett kínosan. 

- Onnan hogy a konyhába és a szobába is mondtad hogy vagy valami. 

- Biztos rosszul hallottad. - megint elakart téríteni. 

- Nem hallottam rosszul, csak hogy tud nem vagyok süket. 

- Rendben. - sóhajtott. - Fiúk! - kiállította. Erre mindegyik ide jött. - Mi a baj Andy? És miért kiabálsz? - kérdezte Jinxx. 

- Nekem semmi bajom. Bella akarja tudni hogy mi vagyok. 

- Miből szedi hogy vagy valami. - nevetett ugyanúgy kínosan Jake. - Jake! Ennyire én se vagyok hülye. És csak hogy tud nem egyszer hallottalak titeket a konyhába. - mondtam. 

- Oké. De előtte ülj le! - tettem amit kért. Az ágyon ülve figyeltem az öt fiút, amint mintha szemmel megbeszélnék hogy Jake beszéljen. 

- Bella tudod, Andy egy veszélyes ember és nem teljesen normális. - Értem. De ne kerülgesd már az igazságot. 

- De nem értem miért vagy ennyire kíváncsi. Szerintem ennyi éppen elég volt, főleg amilyen helyzetben vagy most. Mégis csak nem rég jöttél haza a kórházból. 

- Igen és? Nem értem az összefüggést a kettő között. 

- Ahjj. Te olyan nehéz esett vagy. - sóhajtott. 

- Én nehéz esett. Inkább te, kedves bratyókám. - álltam fel, és így mondtam. 

- Hagyjátok már abba. - szólt közbe Andy. 

- Ha ennyire tudni akarod hogy mi vagyok. Tessék el mondom én magam. Megfordult, én meg izgatottan vártam hogy forduljon meg.  - Bella hát ez az igazi énem. - fordult vissza. Döbbent arccal néztem. A szemei feketék voltak és a körmei hosszabbak és hegyesebbek voltak. Hátráltam néhány lépést. 

- Démon vagyok.