1. Évad ; 12. Fejezet: "Sajnálom, Izzy!"

~ Andy Biersack szemszöge ~ 

Kemény betont érzek magam alatt, és álott szagot. Lassan kinyitom a szememet, minden egy barnás, feketés masza. Megszeretném dörzsölni a kezemmel a szememet , de mikor megakarom mozdítani, a lánc nem engedi. Miért vagyok le láncolva? Óvatosan felnyomom magam - vigyázva hogy a lánc ne tegyen a csuklómba kárt. Igaz démon vagyok, de emberi alakomban sebezhető vagyok. Mint minden másik démon akit ismerek, bár az ősszesen kettő. De a legfontosabb hogy miért vagyok itt? Csak részletek ugranak be, de azok is hómályosak. Annyira emlékszem hogy kiküldöm a fiúkat Izzy szobájából. S, hogy az ágyra dobom és a nyakánál csinálok valamit - és arról kérdezem hogy tudja-e mivel táplálkozok, és utána. Istenem, én meg haraptam Isabellat. Mit gondoltam én akkor? Jah persze, meg van. Arra hogy milyen isteni illata van, és a gyors és egyeletlen szívverésére. Most biztos fél tőlem. Amit nem is csodálok, én is félek saját magamtól. 

 Halottam az ajtó nyikorgását, és ahogy a fény csóva rá vetődik a betonra. Lábak dobogása hallatszott a lépcső felől, és megjelent a négy banda társam. Jake arca vörös volt a dühtől, amit nem is csodálok. Hiszen a húgát bántottam, aki iránt furcsa érzésem van. Mindenki csendben nézett, és ezt a csendett CC törte meg. 

- Mire emlékszel? - kérdezte fapofával. Sose volt érzelmes típus. 

- Részletekre. - szóltam csendesen, és próbáltam rendesen ülni - mert már nagyon fájt a hátam, és már a falnak szeretem volna támasztani - ami sikerült is, és egy könyebült sóhaj hagyta el a számat. 

- Milyen részletekre? - kérdezte, felvont szemöldökkel Jinxx. 

- Az ágyra dobom Izzyt és hogy meg harapom. - rágótam az alsó ajkamat, amit csak akkor csinálok mikor ideges vagyok. Mert most az vagyok. Miért? Aggódom Izzy miatt. Jól van? Ez az egyetlen kérdés keringett a fejemben, másra nem tudtam gondolni csak rá. 

- Hogy van? - kérdeztem, remélve hogy elmondják.  

- Hát azok után hogy lecsapoltad, egészen jól kösz a kérdést. - válaszolt gúnyosan Jake. Nem is vártam tőle többet. De hála istenem Izzy jól van. Bár csak vele is beszélhetnék, van mit. 

- Srácok, beszélhetek Izzyvel? - kérdeztem, könyörögve magamba igen-ért. 

- Nem! - vágta rá rögtön Jake. - Nincs az az isten hogy te beszélj vele. Így is van baja amit szokás szerint te okoztálnés nem akarom hogy legyen még több, amit biztos csinálnál. 

- Beszélek vele! - szólt egy vékony hang a lépcső felől. Mindenki oda kapta a fejét, és ott áltt Bella. De mikor jött ide le? Nem láttam. 

- Dehogy beszélsz vele! - ment oda Jake. - De hogy kerülsz ide?          

- Könnyen, lesétáltam. - rántotta meg a vállát. Olyan laza, mégis gyenge legbelül csak nem akarja bevallani. Nehéz esett, az biztos.   

- De igen is beszélni fogok vele! - csattant fel. - Le van kötözve úgy is, ezért nem tud bántani majd. - mutatott rám, a vékony kezével.                                                             - Rendben, de itt leszünk az ajtónál. - tájékoztatta őt Jake, és felmentek, s becsukták az ajtót. Egymásra bámultunk Izzyvel, de ezt ő törte meg mikor elfordult széket hozni magának. Amit lerakott nem messze tőlem, és rá ült, a lábait keresztbe tette. 

- Sajnálom, Izzy! - hajtottam le a fejemet. Szégyelltem magam.                                     - Kevés a 'sajnálom' szó Andy, és ezt te is tudod. - ingatta a fejét.  

- Igen tudom. - sütöttem le a szememet. Lassan felálltam és a szemébe néztem, ami szomóru volt. Miattam? Nem miattam nem csak, amiatt amit csináltam. Még vissza gondolni is rossz rá. Szörnyű. Tétovázva tettem meg felé egy lépést és a lánc is engedte hogy menjek, meg kell mondanom nem volt olyan rövid ez a lánc kimondottan hósszú volt. A szemei ki kerekedtek és felpattant s székből és hátra ment, én meg közelebb hozzá. Egyre közelebb voltam hozzá és érzetem megint a gyors szívverését, amit én miattam köszönhet, mert félelmet keltek benne. Amitől a szívem sajdúl meg, nem azt akarom hogy féljen tőlem, éppen ellenkezőleg azt akarom hogy bízon és szeressen engem. De csak álmok és azok is maradnak. Csak egy karnyújtásnyira van tőlem, és egy lépéssel a karomba zárom. Szorosan ölelem, nem akarom elengedni. Meg markolta a pólóm és csendesen sírni kezdett. Még szorosabban szorítottam magamhoz, és hagytam hogy sírjon. Szívszorító volt sírni hallani, de tudtam hogy ez segít, mikor ember voltam én is jártam így. Néha utálom hogy démon vagyok néha meg nem. De nem tehetek ez elen semmit, ez vagyok már, és fogadjam el. Ez nem olyan mint a rossz csoki, nem dobhatod csakúgy ki. El hajolt tőlem Izzy és még mindig szipogott. Fel emeltem a kezemet és letöröltem s könnyeit. 

- Nem szeretem, mikor sírsz. - adtam egy puszit a homlokára. Láttam ahogy lecsukja a szemét, és el pirult az érintésemre. 

- Hidd el, én se szeretek sírni. - kuncogott. Ez a hang egyszerűen zene füleimnek. 

- De csak úgy mellékesen megjegyzem. Miért sírsz? - kérdeztem. 

- Mert fáj. - mormogta a mellkasomba. 

- Mi fáj? - kérdeztem értetlenül. 

- Az hogy így látlak. Le láncolva, mint egy kutyát. - emelte rám könnybe lábadt szemeit. 

- Izzy ezzel a mondattal, erőt attál nekem amit mondani akarok. - mondtam. 

- Mit? - kérdezte izgatottan. 

- Azt hogy…… Szeretlek! - fújtam ki a levegőt. Nagy szemekkel nézett rám. 

- Andy...én...nem tudom mit mondjak. - dadogott. 

- Tudtam, tudtam hogy te nem szeretsz. - engedtem el. 

- Andy..! - kezdett bele. 

- Ne, nem kell magyarázkodni. - szakítottam félbe. 

- Hagynád hogy befejezem? - bökte ki dühösen. Meglepődtem.

- Öhmm, persze. 

- Andy azt akartam mondani hogy; Én is szeretlek. - mosolygott. 

                                    --------------------------------------------- 

 Sziasztok itt az új rész, remélem tetszik. Kérlek hagyjatok kommentet mert akkor tudom hogy van kinek írnom. :)